Megemlékezés Szabó István sírjánál

2015. február 22-én, a délelőtti istentiszteletet követően a gyülekezet tagjai közösen látogattak ki a nagykátai temetőbe, ahol Szabó István, a teljes önállóságát elnyert nagykátai gyülekezet első lelkipásztora sírjánál tartottak megemlékezést és koszorúzást. Makay László lelkipásztor és Basa László ny. tanár, helytörténész megemlékező szavai, a közösen elmondott imádságok és elénekelt zsoltárok után a gyülekezet lelkésze és gondnoka koszorút helyezett el nagytiszteletű úr sírjára. A megemlékezésen családtagjaival együtt jelen volt Szabó István leánya is.

 

Szabó István 1909-ben született negyedik gyermekként egy felvidéki református lelkészi családba, ahol az édesapa és a nagyapa is ennek a hivatásnak élt. Édesanyjuk tanítónő volt. Az apák példáját követve a két fiú teológiát végzett, míg a két lány középiskolai tanárnő lett.

Szabó István a teológia elvégzése után Léván segédlelkészként szolgált. Lelkész bátyjával sokat foglalkoztak a Biblia szövegeinek értelmezésével, a témákhoz kapcsolódó tanulmányokkal, közleményekkel. Testvére, Szabó Zsigmond lefordította Matthew Henry: Mennyei jelenésekről való c. könyvét, melynek lektorálását, sajtó alá rendezését és megjelenését is segítette.

1941-ben Barson parókus lelkésznek választotta az ottani gyülekezet. Megnősült, családot alapított, majd a történelmi sorsforduló több tízezernyi magyar egyéni életét gyökeresen megváltoztatta. A Felvidék Magyarországhoz való csatolása után a II. világháborút lezáró békedekrétumok utáni ismételt határmódosítások sok család, a lakosságcsere egyezmény alapján történt áttelepítését, míg mások kitelepítését hozta.

1950 áprilisában pályázat útján kapta meg lelkészi állását Nagykátán. Az önállóság útjára lépett új egyházközség lelkészét segítette dr. Kovács István, aki Szentmártonkátán teljesített szolgálatot, azután később utóda, Vízi István nagytiszteletű úrral is jó, együttműködő kapcsolata alakult ki.

Nagykátához nagy szórványterület tartozott. Akkori adatok szerint református vallású 600 fő volt. A terület gondozása érdekében a presbitérium kerékpárt tervezett vásárolni a lelkész számára, de bölcs belátással rájöttek, hogy ezt a feladatot ilyen módon nem lehet megoldani, ezért elgondolásukat megváltoztatva motorkerékpárt vásároltak. Úttalan-utakon, földúton, gödrös, rissz-rossza kövesúton közlekedve lelkiismeretesen, elhivatottan végezte szolgálatát. Tudta, hogy mindenütt várják a gyülekezetet összetartó igehirdetését.

Nagy terve és vágya volt új templom építése Nagykátán és Tápióbicskén. A tervek, majd tervrajzok, látványtervek elkészültek, megbeszélések, tárgyalások sora következett, de azok az évek teljes eredményt nem hozhattak. Mindenki nagy-nagy örömére sikerült felépíteni egy kis templomot Tápióbicskén, a saját és gyülekezeti tagok kétkezi munkájával is segítve megvalósulását.

Nagykátán sikerült lehetőséget biztosítania a kis létszámú evangélikus gyülekezetnek, hogy rendszeres időközökben lelkészük szertartást tarthasson az imaházban.

Az ötvenes évek második felében, látva családjának, a híveknek és egész környezetének nehéz megélhetési, elhelyezkedési körülményeit, nagy szervező munkába fogtak feleségével, aki nőipariskolai tanári oklevéllel és női ruha szabó-varró mesterlevéllel rendelkezett. Ágynemű varrást, azok gépi hímzését,cakkozását, később azok szabását, adjusztálását kívánó munkát végeztettek bedolgozóikkal, pár év alatt már bent dolgozókkal is, minőségi ellenőrökkel, adminisztrátorokkal. A korabeli Pest Megyei Hírlap cikke is 2500 főről ír, akiket így foglalkoztattak.

1962 januárjában azonban a Teremtő Isten más utat jelölt ki számára. Utolsó vasárnapját kórházban élte meg, gyülekezete már csak az erőtlenül magnóra mondott istentiszteletet hallgathatta meg. Nagy részvét mellet kísérték lakásától nyugvóhelyére családja, rokonok, barátok, tizennégy lelkésztársa, felekezettől függetlenül tisztelői, ismerői.

(Részletek Baloghné Szabó Szemőke, Szabó István lelkész úr leánya írásos visszaemlékezéséből.)